

Safisoft
Hol tartunk most?

Elkészült a Wingman szoftver és bemutatkoztunk vele a WebSummit nevű világkiállításon Lisszabonban 2023. novemberben, ahová 22 ezer jelentkező pályázó közül választották ki a legjobbakat. Összesen 2600-an mutatták be ötleteiket, illetve 208 kész szoftver mutatkozott be a közönségnek és a befektetőknek, közöttük a Wingman.
A Wingman applikáció App Store-ból illetve a Play Áruházból már letölthető és használható mind Apple, mind androidos telefonokon.
A turisztikai tartalom feltöltések folyamatosan zajlanak.
A világ legismertebb turisztikai célpontjai már megtalálhatók:
London, Párizs, Róma, Dubai, Kairó, Athén, Firenze, Istanbul, Madrid, New York és egy sor további város már elérhető a Wingman applikációban.
A tartalomfeltöltő csapatunk azon dolgozik, hogy a világ turisztikai célú utazásainak mintegy 80% kiadó 120 leglátogatottabb város és régió mielőbb felkerüljön a tartalmak közé, valamint, hogy a tartalmak elérhetők legyenek több tucatnyi nyelven az adott helyszíneken.
Folyamatban vannak további remek fejlesztések, amelyek hamarosan elérhetők lesznek az applikáción keresztül.


A Wingman már egyre több nyelven elérhető.
Safisoft

A StockMagnet tőzsde-szoftver fejlesztésével elkészültünk. A jogi szolgáltató háttér iroda kialakítása folyamatban van. Az indulás előtti tartalomfeltöltéseket az üzletkötők körülbelül 3 hónap alatt végzik el, erre azért van szükség, hogy a kezdéshez színvonalas és megfelelő mennyiségű tartalom álljon rendelkezésünkre.
2025-ben tervezzük elindítani a tartalomfeltöltések ütemétől függően.
Safisoft

A HelpUs értékesítést segítő szoftver elsőkörös fejlesztésén túl vagyunk. Két éve a Safis cégcsoport értékesítési rendszereként használjuk, kiváló eredménnyel. A HelpUs segítségével felére csökkent az értékesítési idő, ami duplájára növelte az eredményt. A back office munkája még ennél is nagyobb mértékben javult.
A szoftver által negyedére csökkent a papírmunkára és az irodai adminisztrációra fordított munkaidő. A rendszer 45 munkanap alatt közel 2000 szerződés elkészítésére, nyomtatására, postázására képes 1 fő alkalmazott 8 órás munkaidejében, ezt a munkát manuálisan, hagyományos módon 180 munkanap alatt lehet elvégezni.
A HelpUs segítségével szinte bármilyen területen dolgozó értékesítő képes megduplázni a teljesítményét, ezáltal megduplázni a bevételét és a nyereségét.
A szakterületenkénti specifikálásra a következő hónapokban kerül sor. (Így banki-, ingatlan-, MLM-, biztosítási-, kiskereskedemi- és nagykereskedemi szakterületeken is lehet majd használni a szoftvert.)
2024. második felében tervezzük a HelpUs új verziójának alfa tesztelését.